Az első versem, amit a szülés utáni depresszió váltott ki.

Fekete a lelkem

Feledni az életet, kívánni a halált
Vágy, amit a depressziós kíván

Senki vagyok, senki voltam
Értéktelen életem unom már

Idegennek tűnő szeretteim
Kinevetnek, magamra hagynak

- Bánatod beszéld meg önmagaddal!
Fekete bánatom, megfolyt, elepeszt

A természet gonoszul játszik velem
Kínzó betegség gyötri testem és lelkem

Zokogva, megtépve, megalázva
Szétrúgva magamra maradtam

Kisírt szemmel utolsó erőtlen mozdulattal
Átkozom a múltat, kárhoztatom a jövőt

Őseim és családom jelenéből
Magam akarok kilépni!

Mire várok? Kire várok?
Úgyis gyáván magam maradok

Dühösen eszelősen ordítok
Pusztuljon el minden és mindenki!

Nincs már szükségem senkire és semmire!
Feladtam ifjú életem, vártam a halált

Mégis megjelent gyermekbőrben a megváltás
Köszönöm a gyötrelmes megtisztulást.

Mánfa,2006.07.11.